Hírek
2017. December 07. 17:33, csütörtök |
Életmód
Forrás: Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Akad, ahol a szülök szerint a verés „csak hasznára válik” a gyereknek
A romániai szülők 51 százaléka saját bevallása szerint a "gyermek érdekében" alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés "csak hasznára válik" a gyermeknek.
A következtetést a World Vision Romania gyermekvédelmi szervezet Miért verjük a gyermekeket című reprezentatív felmérése tartalmazza, amelyet csütörtökön ismertetett a román sajtó.
A tanulmány címében szereplő kérdésre a megkérdezettek további 10 százaléka azt válaszolta, hogy a verést a gyermek provokálja ki, 8 százalék vallásos meggyőződésére hivatkozott, másik 8 százalék mondta azt, hogy nem szeretné, ha kiderülne, hogy veri a gyermekét, 6 százalék elismerte, hogy ok nélkül is megüti a gyermekét, 5 százalék hivatkozott arra, hogy mások is alkalmaznak testi fenyítést, és csak 3 százalék mondta azt, hogy nagyon szégyelli magát, miután bántalmazta gyerekét - sorolta a News.ro portál beszámolója. A válaszadók alig 10 százaléka állította azt, hogy soha nem ütné meg a gyermekét.
"Bár a románok a harmadik legsúlyosabb társadalmi gondnak tekintik a kiskorúak bántalmazását a mélyszegénység és a nevelés minősége után, a megkérdezettek 90 százaléka csak akkor tekinti erőszaknak a testi fenyítést, ha az sebhelyet, véraláfutást hagy a gyermeken testén, vagy ha ok nélkül verik a gyereket" - idézte az Adevarul című lap Daniela Buzduceat, a World Vision Romania igazgatóját.
A szakember úgy értékelte, hogy az utóbbi években javult a román társadalom mentalitása a gyermek elleni erőszak terén, ma már nem annyira általános a "ha a gyermeket nyakon nem vágják, megnyakasodik" típusú mentalitás, de a szülők több mint 80 százaléka továbbra is azon az állásponton van, hogy a "családi szennyest nem kell kiteregetni", háromnegyedük pedig elismeri, hogy őket is verték a szüleik gyermekkorukban.
A felmérés készítői a gyermekek bántalmazásával hozták összefüggésbe, hogy Romániában a tizenévesek az európai átlagnál csaknem másfélszer nagyobb hajlamot mutatnak az öngyilkosságra: míg uniós szinten a 15-19 éves korosztályban 4,6 halálozás jutott 100 ezer lakosra 2014-ben, Romániában 6,3.
A tanulmány készítői a "típusválaszokat" a családon belüli erőszak terén legrosszabbul álló Arges, Teleorman, Iasi, Vaslui, Dolj, Suceava és Maros megye, illetve Bukarest 4-4 kiválasztott családjának meghallgatása alapján dolgozták ki, majd több mint 1200 válaszadó bevonásával, telefonos módszerrel végezték el az országos reprezentatív felmérést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Életmód
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és Badacsony között - közölte a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. a honlapján.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. Április 28. 13:00, kedd | Életmód
Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál
Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Április 28. 11:00, kedd | Életmód
Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka
Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel húszféle allergén virágpora van jelen a levegőben
