Hírek
2018. Április 25. 16:02, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Az e-útdíj több mint felét külföldi úthasználók fizetik
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot,
ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Kiemelte, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti járművekre érvényes HU-GO e-útdíj rendszer bevétele dinamikusan nőtt, az év közben megemelt költségvetési elvárást is felülteljesítette bruttó 4,7 milliárd forinttal tavaly.
A növekedés oka a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése, valamint a fizetős útszakaszok körének bővülése - jelezte Bartal Tamás. Hozzátette: Magyarország tranzit ország, ezért fontos, hogy az átutazók arányos részt vállaljanak az úthálózat fenntartási és fejlesztési költségeiből.
Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója elmondta: a 2013. július 1-jén bevezetett HU-GO rendszerben 91 ezer ügyfelet tartanak nyilván, csaknem 20 százalékkal többet az egy évvel ezelőttinél, a regisztrált gépjárművek száma egy év alatt 280 ezerről mintegy 338 ezerre nőtt.
Bartal Tamás hangsúlyozta, a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése összhangban van az ország gazdasági növekedésével.
Az idei tapasztalatokról szólva ismertette, április közepéig bruttó 64 milliárd forint volt a befizetett e-útdíj összege, ami 5,5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor az erre az évre tervezett bevételt is jelentősen, mintegy 6 milliárd forinttal meghaladhatja a befizetett e-útdíj - jelezte.
A személygépkocsikra, kisteherautókra és buszokra érvényes e-matrica, valamint a nagyteherautókra vonatkozó e-útdíj bevétele 2013-tól idén március közepére együttesen meghaladta a nettó 1000 milliárd forint költségvetési bevételt - összegezte Bartal Tamás.
A külföldi úthasználókról elmondta, tavaly is a román rendszámú teherjárművek voltak a legtöbben, 40 százalékos aránnyal vezették a listát, ezt követték a lengyel, a bolgár, a szlovák és a szerb jelzésű teherjárművek.
Börzsei Tibor ismertette: lassuló mértékben, de tovább nőtt a fedélzeti eszközök (OBU) használati aránya. A legfrissebb adatok szerint a járművekhez kötött fedélzeti egységek száma átlépte a 204 ezret a tavalyi 167 ezerről indulva.
Az áprilisi adatok alapján a bevallások csaknem 87 százaléka fedélzeti egységek segítségével történik, míg 2017 elején ez az arány 84 százalék alatt volt. A külföldi teherfuvarozók 77,4 százaléka, a belföldi teherfuvarozóknak pedig 98,1 százaléka használ fedélzeti eszközt a bevalláshoz. Az OBU elterjedésével a viszonylati jegyek értékesítéséből egyre kevesebb bevétel folyik be - mondta a vezérigazgató.
Börzsei Tibor kitért arra is, a hat munkanapos múlt hét volt az e-útdíj rendszer fennállásának legerősebb hete, a bevétel meghaladta a 4,9 milliárd forintot, ennek csaknem 88 százaléka fedélzeti eszközön keresztül folyt be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 12:00, csütörtök | Belföld
NGM: lendületben a hazai turizmus - áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarország
A kormány azon dolgozik, hogy a dinamikusan bővülő hazai turizmus még intenzívebben járuljon hozzá a családok jólétéhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki turisztikai térségek fejlődéséhez -
2025. Május 29. 11:00, csütörtök | Belföld
Június 22-én lesz a Magyarország Szépe döntője a Duna csatornán
Bemutatták azt a húsz lányt, aki versenybe szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntőjét június 22-én élőben közvetíti a Duna csatorna.
2025. Május 29. 08:37, csütörtök | Belföld
Steiner Attila: geotermikus energiával helyeznék biztos alapokra a Liszt Ferenc Repülőtér energiaellátását
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér energiaellátását biztos alapokra szeretnék helyezni
2025. Május 29. 06:00, csütörtök | Belföld
MÁV: vasárnaptól meghosszabbított üzemidővel közlekednek a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok hétvégenként
Vasárnaptól a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok is csatlakoznak a hétvégenként érvényes új, éjszakai közlekedési rendhez - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán a MÁV-csoport honlapján.