Hírek
2018. Március 23. 17:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti - MTI Fotó: Mónus Márton
Bemutatták a mentők új ruháját
Megérkeztek a mentődolgozók első új munkaruhái, amelyeket pénteken Budapesten mutattak be a sajtó képviselőinek.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: az évi átlagos néhány százmillió helyett - saját forrásból és az egészségügyi államtitkárság támogatásával - idén 1,1 milliárd forintot fordítanak a mentődolgozók ruhabeszerzésére, ami 85 ezernél több ruhadarabot jelent. Ezeket a dolgozók nyár végéig megkapják.
Ez a beszerzés régóta váratott magára - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a mentők igényeit figyelembe véve választották ki a ruhadarabokat.
Utalt arra, hogy idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját az Országos Mentőszolgálat, a hazai - Európában másodikként indult - mentés pedig 131 éves. Ilyen mentőszolgálat, amely az egész országot egységesen fedi le, ilyen szakmaisággal, ilyen felszereltséggel, államilag finanszírozottan, nincs másik a világon - említette meg, a munkaruha-beszerzést a 21. századi mentőszolgálat kiépítéséhez vezető út egyik állomásaként említve.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: a 2010-es kormányváltást megelőző években sem mentőautó-beszerzés, sem nagyobb felújítás nem történt, az elmúlt hét-nyolc évben azonban megújult a mentőállomások fele, lecseréltek 780 mentőautót, most pedig megérkeztek az első új munkaruhák.
Hozzátette: nem állnak meg, még az idén 25 mentőállomást adnak át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.
2026. Április 07. 10:00, kedd | Belföld
MÁV: április 7-étől Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
2026. Április 07. 09:00, kedd | Belföld
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
