Hírek
2021. Augusztus 23. 14:03, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - illusztrácó: mti
Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek
Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 csatornán.
Magyar Péter közlése szerint egyre többen igénylik a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et és a kötött felhasználású Diákhitel 2-t, mivel egyre több fiatal ismeri fel, hogy ezek inkább támogatások, mintsem hitelek.
A vezérigazgató emlékeztetett: május 31-étől a kormány bevezette a szak- és felnőttképzési hiteleket is, ezzel a 18 és 55 év közöttiek mindenfajta továbbtanulását támogatva.
A kormány célja, hogy a szak- és felnőttképzésben tanulók nagyon hasonló feltételekkel juthassanak hitelhez, mint a felsőoktatásban tanulók. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású, havi összege 150 ezer forintig terjedhet, míg a Képzési Hitel 2 kamatmentesen igényelhető, utóbbinál azonban fontos, hogy legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni - ismertette.
Hangsúlyozta: idén 20 éves az első Orbán-kormány által 2001-ben létrehozott Diákhitel Központ Zrt., amely már 500 ezer fiatalnak nyújtott 500 milliárd forint értékben valamilyen diákhitelt.
Minden második diákhiteles hallgató mondta azt, hogy a hitel nélkül nem tudta volna megszerezni a diplomát, vagyis 250 ezer olyan diplomás van Magyarországon, aki részben a diákhitelprogramnak köszönheti a diplomáját - fűzte hozzá.
A diákhitelezési rendszer egyedülálló modell Európában, alig terheli meg az állami költségvetést, mégis nagyon sok fiatalnak segít - közölte Magyar Péter.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 12:00, csütörtök | Belföld
NGM: lendületben a hazai turizmus - áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarország
A kormány azon dolgozik, hogy a dinamikusan bővülő hazai turizmus még intenzívebben járuljon hozzá a családok jólétéhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki turisztikai térségek fejlődéséhez -
2025. Május 29. 11:00, csütörtök | Belföld
Június 22-én lesz a Magyarország Szépe döntője a Duna csatornán
Bemutatták azt a húsz lányt, aki versenybe szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntőjét június 22-én élőben közvetíti a Duna csatorna.
2025. Május 29. 08:37, csütörtök | Belföld
Steiner Attila: geotermikus energiával helyeznék biztos alapokra a Liszt Ferenc Repülőtér energiaellátását
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér energiaellátását biztos alapokra szeretnék helyezni
2025. Május 29. 06:00, csütörtök | Belföld
MÁV: vasárnaptól meghosszabbított üzemidővel közlekednek a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok hétvégenként
Vasárnaptól a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok is csatlakoznak a hétvégenként érvényes új, éjszakai közlekedési rendhez - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán a MÁV-csoport honlapján.