Hírek
2017. Április 23. 09:21, vasárnap |
Külföld
Forrás: Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Fokozott biztonsági intézkedések mellett elkezdődött a francia elnökválasztás

A terrorfenyegetettség miatti fokozott biztonsági intézkedések mellett megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós elnökválasztás első fordulója,
amelynek során közel 47 millió választópolgár járulhat az urnákhoz, hogy a 11 jelölt közül kiválassza azt a kettőt, akik két héttel később megmérkőzhetnek az államfői székért.
Miután a tengerentúli francia területek mintegy egymillió választópolgára már szombaton leadhatta szavazatát, vasárnap reggel nyolc órakor az anyaországban is kinyitottak a szavazóhelyiségek, az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.
A Charlie Hebdo szatirikus hetilap ellen 2015 januárban elkövetett merénylet óta a köztereken járőröző 7 ezer katona mellett több mint 50 ezer járőröző rendőr is biztosítja a 66 546 ezer választóhelyiséget, s a főbb elnökjelöltek is kiemelt rendőri biztosítást kaptak.
A hatóságok egyik elsődleges célja, hogy a csütörtöki terrortámadást követően ne alakuljanak ki sorok a választókörzetek előtt, amelyek potenciális célpontokként szolgálhatnának merényletekhez.
Az V. köztársaság történetében most először a hivatalban lévő elnök, a szocialista Francois Hollande nem jelölteti magát újra, és a szoros eredményt jelző felmérések szerint négy jelöltnek is esélye van arra, hogy bejusson a május 7-i második fordulóba.
Az első becslések és részeredmények este 8 órától várhatók. Az exit-poll eredmények alapján hagyományosan a második fordulóba jutott két jelölt fotója pontban este 8 órakor megjelenik a televíziók képernyőjén. A várható szoros eredmény miatt a közvélemény-kutatók ezt most nem garantálják este 8 órára, s azt is kilátásba helyezték, hogy három fotó fog megjelenni, mielőtt fokozatosan megérkeznek a biztosnak tekinthető részeredmények.
A francia elnökválasztásokon általában nyolcvan százalék feletti részvételéhez képest a várhatóan viszonylag alacsony részvétel (68-72 százalék között a felmérések szerint) és a bizonytalanok még mindig közel harminc százalékos aránya is annak köszönhető, hogy sem a baloldal, sem a jobboldal nem tudja dominálni a kampányt, amelyet sokáig a konzervatív Francois Fillon családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása, illetve a radikális jobboldali Nemzeti Front állítólagos fiktív uniós állásai miatt megindult ügyészi eljárások határozták meg.
A hagyományos pártok politikai tehetetlenségével és szétesésével szemben valamennyi jelölt a politikai rendszer megújítását ígéri, a törésvonalak pedig az Európához fűződő viszonyban mutatkoztak meg. Ennek a törésvonalnak a két ellentétesen kiemelkedő pólusa lett a magát a bal- és jobboldal fölé helyező szuverenista, bevándorlásellenes, rendpárti és Európa-ellenes 48 éves Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és az Európa-barát, függetlenként induló 39 éves Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere.
A rendőrök ellen elkövetett csütörtöki merényletet követően készült utolsó felmérések szerint a korábbi erőviszonyok alapvetően nem változtak: Macront a választók 23-24,5 százaléka támogatja, míg Le Pen a voksok 22-23 százalékára számíthat. Amennyiben ők ketten jutnak be a május 7-i második fordulóba, akkor a felmérések szerint a centrista jelölt lehet Franciaország következő elnöke; 65 százalékkal győzheti le a radikális jobboldali jelöltet. Az utóbbi két hét közvélemény-kutatásai szerint azonban nem garantált egyikük helye sem a második fordulóban. A botránya miatt a favorit helyről a harmadik helyre csúszott, a szintén Európa-párti 63 éves Francois Fillon visszaszerzett valamennyit megtépázott népszerűségéből, s jelenleg a voksok 19-21 százalékára számíthat. De nem lehet leírni a radikális baloldal jelöltjét, az európai szerződések felmondását és a NATO-ból történő kilépést ígérő 65 éves Jean-Luc Mélenchont sem, akinek 18-19 százalékot prognosztizálnak a közvélemény-kutatók.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok