Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2012. Január 15. 14:39, vasárnap | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Két boltba is berontott a késes fiatal

Két boltba is berontott a késes fiatal

Egy 17 éves fiú próbált meg kisboltokat kifosztani Miskolcon, a sikertelen rablási kísérletek után a rendőrség alig tíz perc alatt elfogta – közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.

Gaskó Bertalan elmondta: a fiú péntek délután Miskolcon a Gyula és a Rácz Ádám utca sarkán lévő kisboltba ment be késsel a kezében, és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottat. Az eladó ennek nem tett eleget, a rabló távozott.

Negyedóra múlva a közelben, a Károlyi utca sarkán található ABC-t akarta kifosztani, hasonlóan késsel fenyegetőzve, de itt sem tett szert zsákmányra.

A 17 éves sajószentpéteri fiút mintegy tíz perccel később elfogták a miskolci gyermekvédelmi intézetben.

A gyanúsított a kihallgatásakor azt mondta: rossz anyagi helyzetben lévő szülein szeretett volna segíteni a rablással. Beismerő vallomást tett egy tavaly december 20-i rablással kapcsolatban is.

A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt indított eljárást.

Címkék: miskolc, rablás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.