Hírek
2015. Január 02. 16:11, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Litvánia az euróövezet 19. tagja
Litvánia január 1-től az euróövezet 19. tagja lett. Az erről szóló végleges döntést július 23-án hozta meg az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács.
Litvániáról júniusban mind az Európai Bizottság, mind az Európai Központi Bank (EKB) kimondta, hogy teljesíti a közös európai valuta bevezetéséhez szükséges feltételeket, ezzel az értékeléssel pedig az uniós pénzügyminiszterek is egyetértettek. A tanács informálisan már akkor rábólintott arra, hogy Vilnius januártól az euróval váltsa fel a litast. A hivatalos döntéshez ugyanakkor az állam- illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács, valamint az Európai Parlament támogatására is szükség volt. Mindkét testület július közepén szavazott bizalmat a litván eurónak.
A miniszterek tanácsa egyúttal a hivatalos átváltási árfolyamot is rögzítette; 3,45280 litas ér egy eurót, ami pontosan annak a rögzített árfolyamnak felelt meg a 2. Európai Árfolyam-stabilitási Mechanizmus keretein belül, amelybe minden, az eurózónához csatlakozni kívánó országnak minimum két évvel a közös pénz bevezetése előtt el kell töltenie.
Litvánia csatlakozásával mindhárom balti ország az eurózóna tagjává vált. Észtország 2011-ben, Lettország pedig tavaly január 1-jén mondott búcsút nemzeti fizetőeszközének.
A litván parlament december elején fogadta el az idei költségvetést, amit már euróban számoltak. A büdzsé 3,4 százalékos gazdasági növekedési előrejelzésre épül, az államháztartási hiányt pedig a hazai össztermék (GDP) 1,2 százalékában határozták meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.