Városlista
2025. november 14, péntek - Aliz

Hírek

2013. Szeptember 10. 07:14, kedd | Kék hírek
Forrás: pannonmedia

Sínekre fektették – 20 ezer forintjáért halt meg a férfi

Sínekre fektették – 20 ezer forintjáért halt meg a férfi

Nem öngyilkosság és még csak nem is baleset, hanem gyilkosság történt ez év júliusában a Fejér megyei Újvenyimen. Egy menetrend szerint közlekedő személyvonat halálra gázolta síneken fekvő 64 éves férfit – kiderült, hogy az áldozat nem önszántából feküdt a sínekre, támadói miután kirabolták megverték és eszméletlenül a sínekre fektették. Az emberölés három gyanúsítottját hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Járásbíróság.

A haláleset tisztázására először vonatgázolás miatt csak közigazgatási eljárás indult, aztán a vizsgálat során idegenkezűség gyanúja merült fel, ezért a megyei rendőr-főkapitányság emberölés gyanújával nyomozást indított. Az ügyben tartott sajtótájékoztatón elhangzott, szálak három helyi férfihoz vezettek, akik a halála előtt találkoztak az idős férfival. “A nyomozás során kiderült, hogy a férfit a sógora, annak fia, valamint az egyik közös ismerősük bántalmazta egyikük nagyvenyimi udvarán, majd már eszméletlenül a sértett egy kerékpáron a helyi vasútállomáshoz tolták, ott a vasúti sínekre fektették és magára hagyták. Szakadt kis táskáját melléfektették – próbálták azt a látszatot kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett” – mondta Bátai László vizsgálati osztályvezető. A férfink azért kellett meghalnia, mert az elkövetőknek egy adósság miatt pénzt kellett szerezniük – a náluk albérletben lakó öregtől 20 ezer forintot vettek el, mielőtt félholtra verték.

Az ügy pikantériája, hogy a balesetnek álcázott emberölést kieszelő rokon fiatalember bátyját nem sokkal ezelőtt 5 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság a most elhunyt bácsi kirablása miatt.

Cs. Gézát (59),Cs. Norbertet (19) ésS. Sándor Antalt (58) szeptember hatodikán fogták el a rendőrök. Hétfőn a Székesfehérvári Járásbíróság harminc napra elrendelte a három férfi előzetes letartóztatását.

Nézze meg a rendőrség elfogásról és helyszíni kihallgatásról készített videóját:

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen

2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek

Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.