Hírek
2018. Január 29. 14:30, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Szerdán éjfélig érvényesek a tavalyi éves autópálya-matricák
Január 31-ig, azaz szerdán éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák.
A díjak idén nem változnak, de új fizetős szakaszok kerültek a rendszerbe, mint például Győr-Moson-Sopron megyében az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza, valamint Hajdú-Bihar megyében az M35-ös Debrecen-Berettyóújfalu szakasza.
Bartal Tamás, a NÚSZ igazgatóságának elnöke korábban közölte: rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok tavaly, mintegy 8 százalékkal többet az előző évinél, ami 69 milliárd forint bevételt jelentett a 2016-ban befolyt 64 milliárd után.
A megyei e-matricák iránti kereslet jelentősen emelkedett, tavaly több mint 1,7 millió fogyott, mintegy 200 ezerrel több az előző évinél - tette hozzá.
Bartal Tamás felidézte, idén január 1-jén jelentős módosítások léptek életbe az országos gyorsforgalmi úthálózat használatában. Példaként említette, hogy ha valaki e-matrica előzetes megvásárlása nélkül hajt fel díjköteles útra, 60 perc áll rendelkezésére, hogy pótolja a mulasztást.
Ezen felül január 1-jén megváltoztak a nagycsaládos kedvezmény igénybevételének szabályai is, így már a háromgyermekes családok is élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy D2 díjkategóriába tartozó járművükre a jóval alacsonyabb árú D1 díjkategóriájú jogosultságot vásárolják meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 15:00, vasárnap | Belföld
Elstartolt Sármellékről az első antalyai charterjárat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
