Hírek
2017. Október 14. 18:29, szombat |
Sport
Forrás: mti - fotó: Magyar Rögbi Szövetség
Vereséggel kezdett a magyar rögbiválogatott
A magyar rögbiválogatott Norrköpingben 12-10-re kikapott a házigazda svéd csapattól az Európai Nemzetek Kupája-sorozat első konferenciájának északi csoportjában szombaton.
A hazai szövetség beszámolója szerint a világranglistán a 70. helyen álló együttes - amely tavasszal veretlenül zárt a második konferencia északi csoportjának első helyén, és jutott egy osztállyal feljebb - a rangsor 61. helyén álló svédek vendégeként kezdte meg szereplését.
A szervezett, ellenfelénél mozgékonyabb magyar válogatott a 30. perctől vette át a játék irányítását, majd célt szerzett, és a szünetre ötpontos előnybe került. A második félidő közepén tíz percen át emberelőnyben is játszott a vendégcsapat, amely a 68. percig kézben tartotta a mérkőzést. A svédek akkor kihasználtak egy védelmi kihagyást, és a második félidőben az első akciójukat céllal zárták, majd a hátralévő bő tíz percben lelkesen őrizték az eredményt.
A magyar válogatott legközelebb jövő szombaton, vendéglátóként lép pályára Esztergomban, ellenfele Lettország együttese (50.) lesz.
Eredmény:
Svédország-Magyarország 12-10 (5-10)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 10:49, kedd | Sport
A közép-európai FIA F4 bajnokság nyitóhétvégéje az új hazai pályán a Balaton Park Circuit-en
A mezőny nagy része már a hét közepén megkezdte a munkát. A GRT az autót hibátlanul felkészítette pilótánk pedig körről-körre alkalmazkodott az autóhoz és a körülményekhez, így magabiztosan vághattunk neki a hétvégének.
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.